vasárnap, szeptember 23, 2018

Évközi 25. vasárnap


Az első olvasmány amelyet a Bölcsesség könyvéből olvastunk  a gonoszok és az igazak közötti szembenállás klasszikus képét tárja elénk. „A gonoszok így beszélnek az igaz emberről: „Lássuk hát, igazak e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!” A gonosz mintegy háttérből, cinikusan lesben állva szeretne lecsapni az igazra, sőt Isten ellen lázad: „Ítéljük gyalázatos halálra, hiszen azt mondta: ő Isten oltalmában részesül!” A vasárnapi szakasz eddig a mondatig olvastuk, de a lényeges mondat az utána következő sorokban hangzik el: „Így gondolkodnak……gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait.”  Vagyis nem ismerik Istent és így legkevésbé ismerhetik a Isten szándékait, amelyek olykor rejtett, máskor titkos, vagy csak idővel érthető meg.
Szent Jakab apostol méltán állapítja meg a szent leckében:  „ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van” Miközben ilyen megállapítást tett megoldást is kínált:  „A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.”
Az apostol tudta miről beszél, mert ismerte a korabeli környezetét, ismerte az ember természetét, és ismerte azokat a helyzeteket, amelyben ő és apostoltársai, még Jézus környezetében is olykor belesodródtak.
Példa rá a mai evangéliumi részlet. Miközben az Úr Jézus saját eljövendő szenvedéséről tanította az apostolokat, mintegy vissza kérdezte tőlük, hogy mi is foglalkoztatta őket útközben. Erre kiderült, hogy ők arról tanakodtak, hogy ki  a nagyobb közülük. Ezért az eddigieket kiegészítette azzal a tanítással, hogy: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”  Hogyha már egymáshoz hasonlítgatták magukat az apostolok, akkor Jézus tanítása arról szólt, hogy Isten előtt állva, inkább a szolgálatba versenyezzenek, és ne kicsinyes emberi magatartásuk legyen a mérce. És mivel azt tapasztalta, hogy az eddig elméletben elmondottak nem értek célt, szemléletesebb megoldást választott:  „odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be.”  A Jézus korabeli társadalomban a gyermekeknek nem voltak jogai, teljesen védtelenek voltak, kizárólag a szüleiktől függtek. Mindez jól példázza az Istentől való függésünket, és hozzá való tartozásunkat. Ezért nagyon erős jel volt ez az apostolok számára, és minden Krisztus követő számára.
          A mai szentmise olvasmányai, a bennük elhangzott tanítás  arra szolit fel bennünket, hogy igyekezzünk rendet teremteni a hozzáállásunkban, törekvéseinkben, másokkal való kapcsolatunkban és érték ítéleteinkben. Fedezzük fel a lélek belülről fakadó erejét és értékét. Vegyük számba, hogy mi tartozik ránk, mi az amiről mi tehetünk, és mi az amiben javítani valónk van, amit Isten segítségével ne halogassunk, hanem tegyünk is meg. Válasszuk az Úr Jézus által felkínált életutat, hogy majd ne szégyenkezzünk azért, amit célként tűztünk ki magunk elé, vagy ami törekvéseink és beszélgetéseink tárgya volt.

Nincsenek megjegyzések: