Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

kedd, augusztus 24, 2010

Szent Bertalan


Szent Bertalan életéről nem tudunk túl sok részletet. Leginkább a mai szentmise evangéliumi részletére támaszkodhatunk, amely eligazító és egyben ösztönző is számunkra. Fülöp apostol vezette őt Jézushoz, aki örömmel mesélte el, hogy: "Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát."  Bertalan, vagy ahogyan az evangélium nevezi Natanael, kezdetben kételkedett. Nem illett bele addigi ismereteibe, tapasztalatába az, amit a társa mesélt neki. Találkoznia kellett a mesterrel, hogy egyik legszebb hitvallás születhessen meg az ajkán: "Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!"  Ennek a találkozásnak az élménye, ez a hitvallás egész életében elkísérte, úgy, hogy képes volt életét áldoznia érte.  Úgy tudjuk, hogy Örményországban hirdette az evangéliumot, majd vértanúhalált halt. Legtöbbünk keresztény életének alakulása hasonlít Bertalan hivatásához. Mi is közvetítők által kaptuk a hitet, a keresztény életet. Legjobb esetben, szüleink, egy lelkipásztor, jó hitoktató segített, hogy a hitismeretek átadása mellett a vallásos élet tapasztalatára is szert tegyünk. Innen már a személyes törekvésünkön múlik, hogy a keresztény életünk tanúságtevő legyen. Sőt, nekünk magunknak is tovább kell adnunk másoknak ezt a megtapasztalást, a keresztény hitet.

Nincsenek megjegyzések: