vasárnap, november 04, 2018

31. évközi vasárnap


Hogyha valaki azt kérdezné, hogy számunkra mi a legfontosabb, nagyon sokféle válasz érkezne.  Nyilván az sem közömbös, hogy ki kérdezné meg, vagy hol kérdezi, és  éppen mi az ami a kérdés pillanatában leginkább foglalkoztat. A válaszok nagy szórása ellenére, kell lennie egy összefoglaló nagyon fontos dolognak, amihez a többit viszonyítjuk. Ezt kereste, kérdezte az evangéliumban a törvénytudó is, hisz ismert volt számára, hogy a korabeli vallásos ember 613 előíráshoz igazodott, amiből 365 tilalom. Azonban ezek közül melyik a legfontosabbra, Jézus a főparanccsal válaszolt. ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!''.  Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.''
Mi  volt ebben az újdonság, hisz mind az Isten iránti szeretet parancsa, mind az embertárs iráni szeret szerepelt Ó-szövetségben is. Az Isten iránti parancsnál ezt a figyelmeztetést is ott találjuk:” Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked!” Máshol pedig szerepel az embertárs iránti szeretet parancsa is. Igaz, hogy az Ó-szövetség ezt nem terjesztette ki mindenkire, csak a választott népen belül volt érvényes.
          Az Úr Jézus tanításában a parancsok összekapcsolása volt az újdonság.
Szeretni Istent, önmagunkat, embertársunkat. Ez a legfontosabb, ami minden más meg kell, hogy előzzön. Istennek a fő hely jár ki az életünkben. Nem szorulhat csupán másodlagos szerepbe. Azonban az embertársunk iránti szeretet mutatja meg, hogy mennyire gyakorlatias a vallásosságunk.
          Assisi szent Ferencről olvassuk, hogy: „sokat munkálkodott virrasztásban, imádságban és böjtölésben, könyörgésekkel és prédikálással, utakat bejárva, gondok közepette és együtt szenvedve felebarátaival. Egész szívét teremtő Istenének nyújtotta, és egész szívből szerette őt, egész lelkéből és egész bensőjéből.”  Perugiai ismeretlen XII. fejezet. Látjuk, hogy szent Ferenc életében egyaránt szerepel az Isten szeretet és a felebarát iránti szeretet.
          Egyszer egy kis-, házi  felmérést végeztem egy csoporttal, hogy kimutassam egy nap 24 órájából mennyi időt, fordítanak Istenre, embertársukra és önmagukra. Legtöbbjüknél nagyon pontosan egyezett az Istenre és embertársa fordított idő. Ezt bárki megteheti önmaga életében, és lemérheti, mert valójában amennyire szeretjük embertársunkat és önmagunkat, annyira szeretjük Isten és nem jobban. Borromeo szent Károly a mai nap szentje Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe.
Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére.  Néri szent Fülöp, látva ezt a fáradhatatlan munkásságot így kiáltott fel: „ ezt az embert vasból gyúrták.”
Az Úr Jézus tanítása, valamint a szentek életpéldája a mai élet körülményeiben bennünket is kötelez. Nekünk is ennek a sodrásába kellene beállnunk: szeretni Isten és embertársunkat, ez legyen számunkra is a legfőbb parancsolat, amelyhez igazodunk.

Nincsenek megjegyzések: