A mai adventi szentmise első olvasmányban, Izaiás próféta jövendölése hang-zik el. Ebben, a messiási időkről többek között azt mondja:
„A vakok szeme látásra nyílik a sötét homály után.”
Az evangéliumban már ennek teljesedéséről hallunk.
„ Két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk Dávid fia.”
Kiszolgáltatott állapotában a két vak egymást támogatta lelkileg. Egymás terhét hordozták. Együtt indultak el Jézus felé. A fizikai látásuk hiányzott, de lelkileg látóak voltak. „Látták”, hogy együtt eljuthatnak Jézushoz. Jézusban meglátták szabadítójukat, a Megváltót. Ezért használják ezt a megszólítást, hogy Dávid fia.
A gyógyulásuk legfőbb feltétele a hit volt. „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajta-tok? Hisszük, Uram! – felelték.”
Mennyire boldogító volt számukra Jézus gyógyító érintése, amikor megnyílt a szemük. Ettől fogva más lett az életük. És milyen nagy ajándék elsőként Jézust láthatták, a gyógyítójukat. Valamint egymást, akik eddig együtt botorkáltak az úton, de most már világosságban járhatnak.
Minden meghagyás és tiltás ellenére, hogy ne beszéljenek a dologról, a történteket elhíresztelték az egész vidéken. Ilyen fontos eseményről, ami velük történt nem lehetett hallgatni.
Az adventi szentidőben a hajnali szentmise a mi lelki vakságunkra utal, amelyben a gyógyulás lehetősége és reménye is ott világit. A lelki világosságot, az élet dolgaiban való eligazodni tudást keressük. Ezért, egymást támogatva az Úr Jézushoz jövünk, Assisi szent Ferenc imájával:
„Fölséges és dicsőséges Isten,
Ragyogd be szívem sötétségét.
És adj nekem igaz hitet, biztos reményt, tökéletes szeretetet.
Érzéket és értelmet Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.”
S, ha már tapasztaltunk lelki fényt, éreztük már hitünk gyógyító erejét, akkor az evangéliumi szereplők példájára, tegyünk tanúságot erről mások előtt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése