Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szerda, szeptember 29, 2010

Szent Mihály


Az angyalok életérő nincsenek az emberekéhez hasonló életrajzi adatok.  Az ô életük más formában valósul meg. Történetük a teremtéssel kezdôdött, ôk lettek a legtökéletesebb teremtmények. Kegyelembe öltöztek - tanítják a szent írók - és próbára lett téve a hűségük.
Istentől kapott szabad akaratuk tette lehetôvé a jó angyalok számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűséges-, jó angyalok jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett. A szenthagyomány Mihályt teszi meg a nagy harc vezérévé, ebben a harcban a bukott angyalok le lettek taszítva a mennybôl (Jel 12, 7-9).
Mihályé és angyaltársaié lett a mennyország, mert Isten volt az egyetlen gazdagságuk. Menedékük és fegyverük Isten volt. Lucifer úgy gondolta, hogy elég lesz önmagának, függetlenedni akart, és ezzel bezárult a léte, behatárolta saját magát. Lucifer uralkodni akart, eldönteni jót és rosszat, Istentől függetlenül. A jó angyalok viszont szent Mihály vezetésével Isten szolgálatában, küldetésük teljesítésében lettek pozitív létezők, angyali lelkek - ez határozza meg őket - tudják, hogy másként nem létezhetnek.
            Mózes testét halála után angyalok temették el ismeretlen helyre (MTörv 34, 5-7), nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék. Mihály fôangyal volt az, aki viaskodott a Sátánnal, védve Mózes testét (Júd 9). Ô az angyal, aki Dánielnek megviszi a hírt a szabadulásról és az óvásról (Dán 13, 1). Dániel könyvében – ahogy az első olvasmányban hallottuk (12,1), – Mihály őrködik a választott nép fölött; ő Isten tekintetének hűséges hordozója. Júdás levele úgy állítja elénk, amint a Sátán ellen küzd Isten barátai ügyében. A Jelenések könyve pedig a sárkány ellen folytatott nagyszerű küzdelemben mutatja őt. A Sátán az Asszonyt támadja, a Messiás édesanyját és az Egyház jelképét. Szent Mihály itt a történelem fölött kimondott isteni ítélet eszköze.
A keresztény hagyomány szerint Nagy Szent Gergelynek is megjelent Hadrián császár mauzóleuma felett, jelezve a nagy pestis járvány végét.
Ma Rómában az Angyalvár tetején látható szent Mihály ércszobra és erre a jelenésre figyelmeztet. Szent Mihályt lovagrendek tisztelték védô szentjüknek, hadseregek hímezték képét zászlóikra. Szent István apostoli királyunk az ő védnöksége alá helyezte egyházmegyénket. Erős védelmezőre, harcosra volt szükség, hogy a kereszténység győzzön a pogány erők felett. És győzött a kereszténység.
            Nem csak a múltban volt szükség ilyen határozott Isten melletti kiállásra. A keresztény név mindenkor kötelez. Nekünk is angyali lelkekké kell válnunk, Isten szolgálatában a jó ügy oldalán.
            Lucifer birtokolni akartra önmagát, saját akaratát és ezzel igazi önmagát veszítette el. Ma az embereket akarja birtokolni, hogy elvonjon Isten szolgálatától.
            Szent Mihály mindent Istennek adott vissza - dicsőséget, tiszteletet. A nevében hordozza azt, hogy ki olyan, mint az Isten?
            Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem kereshetünk kizárólag földi érvényesülést, azt hogy minden áron uraljunk mindent és mindenkit. Semmilyen felsőbbrendűségi érzést nem táplálhatunk önmagunkban, mert ezzel önnön létünket, keresztény életünket, lényünk legmélyét támadnánk. Szent Mihály főangyalhoz hasonlóan legyünk azon, hogy minden tehetségünkkel Istent szolgáljuk, hogy ez által nyerjen igazi értelmet minden tettünk és egész földi életünk.

Nincsenek megjegyzések: