Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szombat, november 01, 2008

Halottak Napja

Mikor volt nagyobb távolság köztünk és elhunyt szeretteink között? Most vagy amikor még a földi, látható világunk lakói voltak? Hisz a földi élet körülményei, a fizikai élet törvényei, a földrajzi távolságok oly messze sodorhatnak egymástól. Évek, akár évtizedek is eltelhetnek, hogy a távolság miatt nem látjuk egymást, esetleg egy-egy levél, vagy telefonhívás ad hírt létezésünkről. Szeretteink elhunytával minden átértékelődik, egy másfajta kapocs születik meg, vagy mélyül el - a lelkek összetartozása - síron innen és túl - amely a Teremtő Istenben élő - Megváltó Krisztusunk érdemeiből. Most már nem szükséges se a levél, se a telefon, nincs mit kezdenünk földi eszközökkel, még szabadkoznunk sem kell, hogy nem volt időnk egymásra, most már a lényegre terelődik a figyelem, nevezetesen arra, hogy milyen volt és jelen pillanatban milyen az Istenhez és egymáshoz való tartozásunk. Amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk világossá lesz számunkra, hogy csak a legfontosabb számíthat. És ez nem más, mint az ima, az értűk bemutatott szentmise áldozat, az értűk vállalt jótettek, és áldozatok. >>>>>> tovább

Nincsenek megjegyzések: