Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szombat, május 31, 2008

Kilencedik évközi vasárnap

A keresztény élet sziklaalapja csak Krisztus lehet, csak rá érdemes alapozni. Őt kell követnünk, benne kell terveznünk. E köré, a keresztény értékrend köré kell szerveznünk személyes és közösségi életünket. Ebben a hozzáállásban az a tudat ad erőt, hogy Isten szeret, és a javunkat akarja. Ez annyira erős sziklaalap, hogy senki és semmi nem veheti el tőlünk.
>>>> tovább

péntek, május 30, 2008

Jézus Szíve

A szív Istennek a legremekebb alkotása, ez pedig leginkább Jézus Isten-emberi szívében nyilvánul meg. A szív, amely érettünk dobogott, és a keresztfán érettünk szúrták át. Valójában, amikor Jézus szívét tiszteljük, akkor ez a hódolat és imádás Jézus személyének szól. Ilyenkor Jézus irántunk való szeretete van a középpontban.
>>>> tovább

kedd, május 27, 2008

Canterbury Szent Ágoston

Emberi vágy, hogy munkánk és törekvésünk eredményét rövidtávon és kézzelfogható módon szeretnénk tapasztalni. Az apostoli közösség sem volt kivétel ebben. Miközben Jézus a követés feltételeiről beszélt, szent Péter, mintegy öntudatosan fogalmazva azt mondja: „Nézd mi mindent elhagytunk, és követtünk téged….” És mintegy ott lóg a levegőben a nagy kérdés, és milyen jutalmat remélhetünk?
>>>>> tovább

szombat, május 24, 2008

Nyolcadik Évközi Vasárnap

Talán a szokásosnál valamivel hosszabb a mai vasárnapi evangélium. Azonban, hogyha azt az egy mondatot keressük, amely az egész szakaszt összefoglalja, Jézusnak abban a kijelentésében találjuk meg, hogy: „keressétek Isten országát” és minden más szükséges hozzá adatik. Vagyis a Gondviselésbe vetett bizalomról van szó, amely a mindennapok dolgai közepette, a helyes sorrendet jelenti, és a hitünk próbaköve. >>>>> tovább

szerda, május 21, 2008

Úrnapja

Úrnapján az Egyház az Oltáriszentségnek rendez ünnepet. Szentmisére hív bennünket, hogy rámutathasson a kenyér és bor színe alatt közöttünk lakó Úr Jézusra. A húsvéti idő lejártával külön ünnepet rendel el az Oltáriszentségnek, hogy jobban kiemelje és felhívja figyelmünket erre a nagy lelki ajándékra. Ugyanakkor arra budit, hogy használjuk ki az Úr Jézussal való személyes találkozás lehetőségét, és merítsünk ebből a számunkra felkínált erőforrásból. >>>>> tovább

Csíksomlyói búcsú 2008



Csíki Harangszó 2008. május 11
Csúcs Mária és Csúcs Péter

kedd, május 20, 2008

Ave Maria - Andrea Bocelli

Sziénai szent Bernardin

Sziénai szent Bernardin életében valóra vált Jézusi szavak.Nagyhatású népszónok volt. Prédikációinak Jézus nevének tisztelete volt a témája. Táblára íratta Jézus nevének monogramját, és körbe hordozta. Így terjedt el az ismerős IHS. Veronában pl. ferences kolostor és a templom is Sziénai szent Bernardin tiszteletére épült, a szent prédikációink emlékére. Mindenhol ott látható a jelvénye, Jézus nevének a monogramja. „Bármit kértek az én nevemben megteszem nektek.” Szent Bernardin ennek az evangéliumi résznek a bűvkörében élt. Fennmaradt predikációi erről szólnak. >>>> tovább

vasárnap, május 18, 2008

Szentháromság Vasárnapja

A Szentháromság életközössége ideális mintája és ösztönzője az emberi közösségeknek. Nem haszontalan erőfeszítés az, amely arra irányul, hogy helyre álljon az Isten és ember, az ember és ember harmonikus kapcsolata. Ehhez a munkához mindenkire szűkség van. A mai ünnep célja, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére és próbáljuk meg azt viszonozva, gyakorlatba ültetni.
>>>>> tovább

csütörtök, május 15, 2008

Ferencesek Erdélyben - Sebes



Ferencesek Erdélyben. Néhány szó Székelyudvarhelyről, majd Szászsebes, ahol a növendékeink nevelődnek.

kedd, május 13, 2008

Fatimai Szűzanya

A Boldogságos Szűz 1917-ben, az első világháború idején, májustól októberig jelent meg a három fatimai gyereknek: Luciának, Ferencnek és Jácintának. A három pásztorgyerek, írni, olvasni sem tudott, mégis a Rózsafüzér Királynőjeként bemutatkozó Szent Szűz általuk szólította fel a világot megtérésre, imára és engesztelésre az emberiség megmentése érdekében.>>>>> tovább

péntek, május 09, 2008

Pünkösd

Egészen Szép Vagy Mária

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottóját a lourdesi jelenések 150. évfordulója adja. 1858. február 11-én, a teológiai kérdésekben teljesen járatlan tizennégy éves Bernadette Soubirous a Lourdes melletti Gave folyó közelében lévő barlang oldalában egy ragyogó fényességű asszonyalakot látott, aki neki így mutatkozott be: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás". A szűzanya bemutatkozása akkor azért is bírt nagy jelentőséggel, mert négy évvel azelőtt, 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa a szeplőtelen fogantatás dogmáját. A hittétel elfogadásának több évszázados előzményei voltak, a középkor derekán már virágzó doktrínaként ismerték, és ebben az 1300-as évektől a ferences szerzeteseknek is komoly szerepük volt. A csíksomlyói pünkösdi búcsú egyik szép mozzanata volt és maradt, amikor a papság a körmenettel a Salvator kápolnához ér, eléneklik az Egészen szép vagy, Mária kezdetű éneket. Az „egészen szép vagy" Mária szeplőtelen fogantatására vonatkozik. Hargita Népéből >>>>>> tovább

csütörtök, május 08, 2008

Assisi szent Ferenc 5



A püspök előtt.

Pünkösdi Búcsúra Készülőknek

Hasznos információk a Pünködi búcsúra készülőknek a Hargita Népéből:
A búcsú napján reggel hat órától gyónási és áldozási lehetőség a kolostor négy szögletű udvarán, valamint a kegytemplom előtt, az udvaron levő kápolna mellett. A Szűzanya szobrához az oltár jobb oldaláról lehet fölmenni.... A kegytemplomba való be- és kivonulás rendje is hasonló: a templomhajó jobb oldalán vonulhatnak be az újonnan érkezett búcsúsok, és a bal oldalon mennek ki. >>>>>> tovább

vasárnap, május 04, 2008

Teremtő Lélek, jöjj közénk



Az ének magyar szövege itt megtalálható.

Húsvét VII vasárnapja

Az élet sokkféle területe teszi próbára a hitünket, keresztény életünket. Ezek döbbentenek rá Jézus szavainak az igazságára: „Értük könyörgök.... én nem maradok tovább a világban. Ők azonban a világban maradnak.”
>>>>> tovább

péntek, május 02, 2008

Szent Atanáz

A szentek, hitvallók az Úr Jézussal való közösségből merítettek erőt. Számunkra is elérhető az Úr Jézus által felkínált lelki táplálék és erőforrás. Merítenünk kell az általa felkínált tiszta forrásból, a vele való közösségből. Szükségünk is van rá, mert a mai időkben nekünk kell, hogy az igaz hit, a keresztény helyes magatartás megvallóivá lennünk. >>>>> tovább