Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

csütörtök, április 08, 2010

Ilyen az én papom


Ilyen az én papom címmel honlap indult. Íme a célja, amit a bemutatkozóban megfogalmaz a szerkesztő:
Kedves látogató
Ha keresztény vagy, bizonyára ismersz olyan papot, szerzetest, aki nagy hatással volt szellemi és lelki fejlődésedre, sőt mondhatni életed alakulására. Most arra kérünk, hogy írj néhány sort erről az emberről, úgy ahogyan Te Őt ismered.
Ha nem vagy hívő, de találkoztál olyan egyházi személlyel, akiről nagyon jó véleményed alakult ki, kérünk, Te is tedd meg ugyanezt.
Kérünk, hogy csak jó és szép benyomásaidról tégy tanúságot. Nem azért, mert homokba akarjuk dugni a fejünket. Nem. Tisztában vagyunk, hagy sajnos vannak olyan papok, akik megtévedtek, nem méltóak a papi hivatásuk gyakorlásához. De erről készségesen beszámol a sajtó általában. Most sincs ez másképp. A gyanútlan médiafogyasztónak már-már az az érzése alakulhat ki, hogy az ilyen papok vannak többségben.
Ezt a médiajelenséget nagyon károsnak tartjuk. Káros nem csak a hívőkre, de a társadalom egészére még inkább. Káros, mert súlyosan elhallgatja azt az áldozatos munkát, amellyel a papok, szerzetesek többsége fiatalok millióit tisztességgel és tisztességre nevel, valamint bajbajutottakat, rászorulókat segít egyházi intézmények keretein belül és kívül. Meggyőződésünk, hogy ez a többség. A többség, akikről nem sokat hallunk, olvasunk a médiában, de akiknek sokat köszönhet az egész társadalom. Ha ezt Te is így gondolod, most kérünk, hogy tégy erről tanúságot.
Kik vagyunk mi, akik elindítottuk e honlapot? Néhány katolikus ember, világiak, zömében Cursillo -t végzettek, akiket szíven ütött Böjte Csaba atya húsvéti üzenete, hideg vizes locsolkodása tettre buzdított. Reméljük, hogy Te is szükségét érzed ennek a friss víznek, és ezt hozzászólás formájában ki is fejezed az alábbiakban.
A hozzászóláshoz nem kell regisztrálnod. Elég, ha neved megadod, megírod üzeneted, és beírod az ellenőrző kódot.
Kérünk, hogy jelképesen Te is gyújts egy szál gyertyát, és imádkozz Isten egy olyan szolgájáért, akiről tudod, hogy csendben helytáll az Úr szőlőjében.


Nincsenek megjegyzések: