Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

hétfő, február 22, 2010

Az egység záloga


Péter apostol, amikor az angyal segítségével csodálatos módon megszabadult Heródes király börtönéből, megerősítette a jeruzsálemi híveket, és "más helyre" távozott. A szíriai Antiochiában akkor már sok hívő volt, és az ő első püspökük lett Szent Péter. Antiochiai székfoglalását ünnepeljük a mai napon. Rómában a IV-sz.-tól ünnepelték, hogy kifejezzék a szent Péterre mint alapkőre épített egyház egységét. A mai evangéliumban ( Mt 16,13-19) Jézus egy szokatlan kérdést tesz fel az apostoloknak: „ Kinek tartanak engem az emberek.?”  Mire való ez a kérdés, valójában Jézus mit szándékszik megtudni? Hiúságból kérdezné, vagy tényleg nem tudná, hogy mi mindent mondanak róla az emberek?
Egészen biztos Jézus tisztában van önmagával, küldetésével, arra sincs szűksége, hogy mások világosítsák fel arról, hogy mi lakozik az emberben. Csupán az apostoloknak akar lehetőséget adni arra,  hogy vallomást tegyenek Jézus személyével  kapcsolatos álláspontjukról, és megvallják hitüket.
            Kezdetben az apostolok egész gyanútlanul ismételgetik mások véleményét.
” Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának mondanak.”
Vajon téves észrevételek, hamis felfogások voltak ezek? Nem teljesen, hisz megvizsgálva találhatunk hasonlóságot a felsorolt személyek és Jézus között.
-        Keresztelő szent János és Jézus rokonok voltak – de ezen kívül hivatásukban is találkoznak. Nyilvános működése kezdetén Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jézus is böjtölni és imádkozni a pusztába vonult vissza. Keresztelő szent János a bűnbánat keresztségét hirdette. Jézus is azt akarta, hogy mindenki keresztelkedjen meg vízzel és Szentlélekkel.
-        Hogyha Illés és az Úr Jézus személyét vetjük össze – kettőjük között is találunk hasonlóságot. Illésről tudjuk, hogy megszaporította a száreptai özvegy lisztjét és olaját. Jézus pedig számtalan csodát tett mások javára.
Viszont bármennyire is elemeznénk e hasonlóságokat mégis sokkal kirívóbbak a különbségek. Érezte is ezt biztosan mindegyik apostol, de a kérdésre, hogy „hát ti kinek tartotok engem? nem találtak megfelelő választ. Egyedül Péter válaszolt a többiek nevében is: „te vagy a Messiás.”
Sokkal egyszerűbb volt mások véleményét ismételgetni, azok észrevételét sorolgatni. Annál nehezebb feladatnak bizonyult valami olyant mondani ami a mélyről jön, ami személyes, ami tökéletesen fedi a valóságot. Még a Péter vallomása is rögtön kiegészítésre szorult. Ezért fűzte hozzá Jézus: „az Emberfiának szenvednie kell… de harmadnapra feltámad”
 A mai napon Jézus nekünk is felteszi a kérdést, hát ti kinek tartotok engem? Sokkal egyszerűbb mások véleményét ismételgetni. Azt, hogy mit mondtak a szentek Jézus személyéről, vagy épp a történészek, mit mondanak az ellenségei, mit tart Jézusról az utca embere, az értelmiségi és így tovább. Azonban a kérdés sokkal személyesebb – ma az Úr az én véleményemet szeretné hallani. A hitem szavát, az életem és tettem hitvallását várja az Úr. És itt nem lehet mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell adnom, amelyet csak én adhatok és senki más - mélyről jövőt és személyeset. Nem körülcsomagolt, kidíszített szóvirágokat, hanem olyat, ami mögött tartalom van.
Hisz nyilvánvaló az evangélium következtetése: „ Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”
            Ma lehetőségem van megfogalmazni önmagam előtt is, hogy merre fele tart az életem, hogy milyen a hitem. Milyen az én kapcsolatom az Úr Jézussal. Ezen a nagyböjti napon álljak lelkiismeretem tükre elé és fogalmazzam meg személyes hitvallásomat.

1 megjegyzés:

Ebedfia írta...

Annyira tartalmasnak és szépnek tartom ezt a prédikációt, hogy megjegyzéseimmel nincs szívem elcsúfítani